Indiában tesztelik az új Santa Fét



Úgy tűnik, a Hyundai idén Indiában is bemutatja a helyben készülő Santa Fe modell vadonatúj, harmadik generációját.

A Hyundai idén készül bemutatni a vadonatúj Santa Fe modellt, amelynek tesztelése már meg is kezdődött Indiában. Az Indian Autosblog internetes magazin egyik olvasójának, Achyuth Vaibhavnak sikerült első alkalommal fotókat is készítenie a vastag álcát viselő Santa Fe indiai prototípusának teszteléséről.


Achyuth a Hyundai Chennaiban található üzeme környékén fedezte fel a titokzatos járművet, amelyet rögtön azonosíthatott annak mérete és jellegzetes, krómozott hűtőmaszkja alapján.

A vadonatúj Santa Fe modellt tavaly áprilisban, a New York-i Autószalonon mutatták be, amely a vállalat folyékony szobrászati stílusirányzatának legújabb adaptációját, a „Storm Edge” formanyelvét hordozza. Az új modell 30 milliméterrel hosszabb, 5 milliméterrel szélesebb és 45 milliméterrel alacsonyabb, mint a kifutó változat.


A modell kiemelkedően jó ár-érték arányához a Santa Fe felszereltsége is hozzájárul, hiszen többek között 18/19 collos alufelnik, első-hátsó parkolóradar/kamera, nappali menetfény, kihangosító, menetstabilizáló, hét légzsák, érintőképernyős navigáció, stb. is kapható az autóhoz.

Az indiai változatba minden bizonnyal ugyanaz a 194 lóerős és 422 Nm nyomatékkal rendelkező, 2,2 literes CRDi dízelmotor kerül, mint az elődbe. Az autóhoz hatfokozatú manuális vagy automata váltó lesz rendelhető, valamint fronthajtással és összkerék-meghajtással is kapható lesz a Dél-Koreából félkész termékként behozott és Indiában készre szerelt új Santa Fe.  


Az ötüléses változatot mindenképpen forgalomba hozzák Indiában, ám a hét személyes és hosszabb Grand Santa Fe összeszerelése még kérdéses, hiszen ezt a modellt eddig csak balkormányos változatban készítették.

Az új Santa Fe lehet a Hyundai India új zászlóshajója, akárcsak a Toyotának a Fortuner, a Renault-nak a Koleos, vagy a Ssangyongnak a Rexton modell. Habár a Hyundai nem várhat hatalmas eladási számokat a Santa Fétől Indiában, mégis komoly márkaérték-növelő tényező lehet a szubkontinens autóiparában.    

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei