Brilliant néven mutatkozhat be az új i10 Indiában



Indiában a még mindig hatalmas népszerűségnek örvendő jelenlegi i10 mellett gyártásba kerülő új modell Brilliant néven léphet piacra.

Amíg az indiai szaksajtó a Honda Amaze és Ford EcoSport bemutatásától hangos, egy másik vállalat csendesen dolgozik egy teljesen új modellen, amely azonban könnyen felbolygathatja a szegmens állóvizét. A Hyundai ugyanis az i20 és Elantra modelljeivel már bebizonyította, hogy odafigyel vásárlóira, az i10 pedig már régóta a koreai gyártó bestsellere.

Az emelkedő benzinárak miatt azonban nagyon hiányzik egy modern dízelmotor az i10-hez, amelyet egy, az i10-et leváltó teljesen új modell orrába költöztetnek majd. Az egyelőre még csak BA kódnév alatt futó új generációs i10 bemutatása a hírek szerint igen közel van, akár 2-3 hónapon belül is megismerhetjük az új kisautót.     


Mivel az új és méretesebb modell bevezetésével nem szüntetik meg a régebbi változat gyártását és értékesítését, indiai lapértesülések szerint nem i15-nek nevezik el, hanem a kódnév alapján az új modell a Hyundai Brilliant nevet viseli majd. Ezzel a Hyundai gyakorlatilag új identitást teremt új modellje számára, ahogyan azt korábban az Eon esetében tette.

Természetesen az autóvásárlásnál fontos szempont a külalak, és ebben a Hyundai modelljei a piac élenjárói, így a Brilliant sem lehet kivétel. Méretében minden tekintetben nagyobb lesz az eddigi i10-nél, amely formai szempontból közelebb kerül a nagyobb i20-hoz.


Az új Hyundai Brilliant legvonzóbb értéke mindenképpen a dízelmotor opció, amely minden bizonnyal a nagyobb i20-as háromhengerese lesz. Ezzel a motorral a Brilliant 68 lóerős teljesítményre és 160 Nm körüli nyomatékra lesz képes, amellyel az autó 4 liter körüli fogyasztási értékeket produkálhat. Benzines téren nem várható változás, így a jelenlegi i10 és i20 erőforrásaira számíthatunk.

Forrás: gaadi.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei