A Hyundai Genesis a maradványérték-bajnok Kanadában



A Hyundai Auto Canada bejelentette, hogy a Genesis luxuslimuzint a Canadian Black Book értékelése alapján a legkisebb értékvesztésű autónak járó díjjal jutalmazták.   

A Canadian Black Book a kanadai autóipar vezető használtjármű értékelő forrása, amely a Maradványérték Díjjal minden évben azt a modellt értékeli, amely négy éves átlagos használat után a gyártó által javasolt eredeti vételárának legnagyobb hányadát őrzi meg.

„Amikor a Genesis limuzint 2008-ban piacra dobtuk, ezzel célunk a Hyundai márka újrapozícionálása volt a célunk.” – mondta Steve Kelleher, a Hyundai Auto Canada elnök-vezérigazgatója. „Ezzel az igazán versenyképes, világszínvonalú luxusmodellel sokkoltuk az iparágat. Sikerünket most az is bizonyítja, hogy bebizonyosodott, a Genesis a kategória összes többi kanadai képviselőjénél jobban tartja árát. – tette hozzá Kelleher.   


„Izgalmas volt látni, hogy a Hyundai Genesisi nyeri meg az összehasonlítást, amellyel első koreai járműként nyerte meg a Canadian Black Book Maradványérték Díját.” – kommentálta a hírt Josh Bailey, a Canadian Black Book elnök-helyettese.

A bevezetését követően nem sokkal a Genesist választották az 2009-es Év Autójának Kanadában, illetve az Egyesült Államokban. A Genesis fejlett biztonsági rendszerei segítségével öt csillagos eredményt ért el az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) töréstesztjén és Kiváló minősítést kapott az Országúti Biztonsági Biztosítási Intézettől (IIHS) is.


Az erős V6 vagy V8 motorokkal felszerelt, hátsókerék-meghajtású Genesis prémium technológiákat és felszereléseket kínál a luxuskategória vásárlói számára. A felszereltség részét képezi többek között a fűtött, levegőztetett első és fűthető hátsó ülések, fűthető kormánykerék, nyomógombos indítás, motoros hátsó árnyékolók, navigációs rendszer és 17 hangszórós, 608 wattos térhatású Lexicon audiorendszer. A Genesist fejlestt kényelmi rendszerekkel is felszerelték, így adaptív, kanyarfényszórókkal ellátott fényforrások, adaptív sebességszabályozó és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is megtalálható a Hyundai luxusautójában.

A Genesis számára a 2012-es év volt a legjobba, mikor is összesen 1 206 darab fogyott a modellből Kanadában.

Forrás: newswire.ca

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei