Újabb elszabadult Hyundai Amerikában?



Egy texasi fiatal súlyos csonttöréseket szenvedett, miután Hyundai Elantrája váratlanul gyorsításba kezdett a texasi autópályán, amelyet nem tudott megállítani.

A 16 éves Elez Lushaj még tavaly december másodikán a texasi Rockwall megye 183-as autópályáján haladt 2011-es Hyundai Elantrájával, amikor az autó hirtelen gyorsításba kezdett, amely a rendőrség szerint elérte a 160 km/h tempót is.

Mivel Lushaj a fékpedállal képtelen volt lassításra bírni az autót, a fiatal közel 200 kilométert tett meg ebben a nyaktörő tempóban, amikor is elvesztette uralmát az autó felett és négyszer borulva az autópálya melletti füves területre zuhant.  

Tim Williamson, a Rockwall megyei helyettes rendőrfőnök elmondta, a fiatal viszonylag jó állapotban vészelte át az ütközést. „A karján látszott, hogy talán törött és ki kellett vágni az autóból, ám mindvégig magánál volt és beszélt hozzánk.” – mondta.


Miután az autó elkezdett gyorsítani, Lushaj kétségbeesve hívta a 911-et. A beszélgetés alatt a telefonkezelő hallotta, amint a fiú küzd azért, hogy az autó lelassuljon és azt javasolta neki, kapcsolja ki a gyújtást, vagy tegye a váltót üresbe. Amikor ez eredménytelennek bizonyult kiküldték Williamson helyettest, hogy távol tartsa az elszabadult autót a forgalom többi résztvevőjétől, amely alatt az autó biztonsági kamerája rögzítette az autó száguldozását.

„Legalább nyolc kilométert kellett megtennem, mire beértem.” – mondja Williamson. „Kétszáz kilométeres sebességgel kellett volna haladnom ahhoz, hogy elé tudjak kerülni.” A kamera felvette azt is, ahogyan Lushaj szédítő tempóban cikázik az autók között, hogy a leállósávon kikerülhesse azokat. „Ügyesen kerülgette ki az autókat, kerülte ki az akadályokat figyelembe véve a korából adódó tapasztalatlanságát.” – jegyezte meg Williamson.


Az eset a Rockwall Megyei Rendőrhivatal szerint 2012. december 2-án történt, amely alapján nem indítottak vizsgálatot, mivel semmilyen büntetőjogi vádemelés nem érkezett az ügyben. Nem világos azonban, hogy a történteket miért nem jelentették a Hyundai számára eddig.  

A Hyundai kétségbe vonja a fiatal történetét. „Nagyon nem valószínű, hogy spontán módon egyidejűleg hibásodik meg a fék, a gázpedál és a váltómű.” – mondta Jim Trainor, a Hyundai PR vezetője egy e-mailen küldött nyilatkozatban. „Eddig a pontig semmit nem hallottunk a vezetőről, a családjáról vagy a képviselőikről sem, így nem is volt lehetőségünk megvizsgálni az autót és megállapítani, mi történhetett.” – folytatta Trainor nyilatkozatában. „Szeretnénk beszélni az érintettekkel és megtekinteni az autót, valamint szeretnénk megtudni, miért csak három hónappal később értesültünk az esetről.”


Forrás: abcnews.go.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei