Már idén rajthoz állhat a Hyundai WRC versenyautója



A koreai autógyártó a pletykák szerint még biztosan nem mutatkozik be a WRC-ben, de a versenyautó további tesztelése és fejlesztése után akár még az idén versenybe szállhat a csapat.

A Hyundai az idei Genfi Autószalonon mutatta be az i20 WRC tanulmányának második generációját, ám a frissen felállított versenycsapat főnöke beismerte, hogy szükség van még egy harmadik fejlődési szakaszra, mielőtt biztosak lehetnének abban, hogy az autót felkészítették a jármű bemutatkozására.

A koreai autógyártó mindent elkövet annak érdekében, hogy a 2014-es versenyévben már rajthoz állhasson, ám nem elképzelhetetlen, hogy már az idei év utolsó harmadában, a november 17. és 19. között megrendezésre kerülő szezonzáró walesi ralin rajthoz állhat az i20 versenyváltozata.


Ennek ellenére a Hyundai új ralicsapatának főnöke, Michel Nandan szerint a csapat addig nem dönt a debütálásról, amíg nem kezdi meg az autó továbbii fejlesztéseinek komolyabb tesztjeit – amelyre nyár előtt nem kerülhet sor.

Érdekesség, hogy a Genfben kiállított autó dizájnját a Hyundai-Kia csoport formatervezésért felelős elnöke, Peter Schreyer tervezte, amely jelzi a mostani koncepció érettségét a tavaly Párizsban bemutatott első változattal szemben.    

„Még mindig a csapat felállításán dolgozunk.” – mondta Nandan. „Mostanra 27 főnél tartunk, de célunk kb. 100 embert foglalkoztatni és rengeteg berendezésre van szükségünk amelyeknek csupán egy része van jelen pillanatban telepítve. A Párizsban látott prototípust Dél-Koreában építették, amelynek karosszériáját, hűtését és aerodinamikai elemeit mi készítettük el. Néhány tesztet végzünk majd ezzel az autóval, de a komoly tesztmunka nyár előtt nem indulhat el. Akkorra már egy, a mostanitól különböző következő fázisban leszünk.”


Még nem született döntés a fejlesztőprogramban részt vevő versenyzőkről – habár Petter Solberg és Briton Kris Meeke volt világbajnokok neve is felmerült a korábbi időszakban.  

Nandan, aki a 90-es és a 2000-es években a Peugeot 206 és 307 WRC megalkotásáért volt felelős, már egy ideje vissza kívánt térni a versenysport világába, amelyre a Hyundai tökéletes lehetőséget adott számára. „A Hyundai egy hatalmas kihívás, hiszen nulláról kell felépíteni az egész projektet. Hatalmas a lelkesedés a vállalaton belül, ahol azt szeretnék, ha a versenysport a munkájuk komoly része lenne.”

Forrás: autocar.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei