Dél-Korea szigorított üzemanyag-fogyasztási szabályain



A Hyundai tavalyi botránya után a dél-koreai kormányzat legújabb intézkedése szerint azon autógyártók, amelyek modelljeinek átlagfogyasztása túllépi a gyárilag megadottat, 900 ezer dolláros büntetést köteles fizetni.

A dél-koreai Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztérium által bejelentett új szabályozás a büntetési tétel mellett a korábbi öt százalékról háromra csökkentette az üzemanyag-fogyasztási mérések elfogadható hibahatárát. Az autógyártók ezek után sokkal szigorúbb feltételrendszer alapján kötelesek mérni autóik fogyasztását, amelynek hatására valószínűleg annak átlagos értéke 3-5 százalékkal emelkedik majd.

A minisztérium közleménye szerint az év második felétől hatályba lépő rendelkezés alapján például a Hyundai középkategóriás Sonata modelljének átlagos fogyasztása korábban 8,4 liter/100 km volt, az új szabályozás szerint azonban ennek értéke már 8,8 liter/100 km-re jön ki.   


„Az intézkedés célja a vásárlók érdekeinek védelme.” – mondta el a minisztérium egyik munkatársa az intézkedéssel kapcsolatban.

Tavaly a Hyundai és a Kia elismerte, hogy egy millió, főképpen az Egyesül Államokban és Kanadában eladott autója esetében túlságosan optimistán adta meg modelljeinek gazdaságossági adatait, amelynek kompenzálására az autógyártó vállalta a többlet üzemanyagköltség megtérítését.

Dél-Korea a Hyundai és a Kia legnagyobb és legeredményesebb piaca, ahol a két vállalat a helyi autópiac több, mint 70 százalékát birtokolja.

Forrás: reuters.comyonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei