Leállt a Hyundai Accent gyártása Indiában


Habár már régebben is szó esett róla, mostanra bizonyossággá vált: A Hyundai Indiában is befejezte a legrégebbi Accent generáció gyártását.

Az indiai Carwale magazin a kereskedőkre hivatkozva azt közölte, hogy az öregedő Accent modell készletei elfogytak, a gyártó pedig törölte az újonnan beérkezett megrendeléseket. Ezt követően nem sokkal a Hyundai Motor India hivatalos nyilatkozatot is kiadott arra vonatkozóan, hogy a Hyundai valóban törölte indiai programjából az Accentet.

A Hyundai Accent modellt immár több, mint 10 éve gyártják Indiában és a Santro Xing (Atos) modellel együtt ez a két legöregebb olyan modell, amelyet már a koreai autógyártó indiai letelepedése után elsőként kezdtek gyártani itt. Az egy ideig Accent Viva néven ötajtósként is elérhető modellt 2008-ban egyszer már törölték a programból, ám kicsivel később Accent Executive néven visszatért a kínálatba.  

A Hyundai Accent modellt egy 94 lóerős és 125 Nm nyomatékkal rendelkező 1,5 literes benzines hajtotta, amelyhez egy ötfokozatú manuális váltó csatlakozott. 2002 és 2007 között dízelmotorral is forgalmazták az autót, amely szintén 1,5 literes, de háromhengeres egység volt és 82 lóerős teljesítményt, valamint 184 Nm nyomatékot préselt ki magából.

Több, mint valószínű, hogy a Hyundai a jelentős kereslet-visszaesés miatt döntött a gyártás leállítása mellett, hiszen a modell november óta csupán 200 körüli havi eladásokat produkált, de áprilisban már csak 87 autó talált gazdára. Utódja az új i10-re épülő kompakt négyajtósa lehet, amelynek gyártása leghamarabb jövő évben veheti kezdetét Indiában.

Forrás: carwale.comindiancarsbikes.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei