Továbbra is lendületben a Hyundai


Az ACEA szervezet adatai szerint a Hyundai 2013. első öt hónapja során a tavalyi időszak 3,3 százalékával szemben idén 3,5 százalékos piaci részesedést szerzett, amelyet meg is kíván őrizni egészen az év végéig.

A Hyundai 36 468 darabos májusi értékesítési eredménye 0,4 százalékkal haladja meg a 2012. májusi eredményt, miközben a teljes európai autópiac 5,9 százalékkal esett vissza. „Az európai autópiac eredményei egyre szorosabb viszonyban függnek a fiskális politika döntéseitől.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke. „Az újautó-vásárlók mindinkább gazdaságos modelleket keresik a károsanyag-kibocsátáson alapuló adózási politika hatására. Ez segíti az olyan vállalatokat, mint a Hyundai és ez meglátszik az i20, i30 és i40 eladásainkon.”


„Miközben a fogyasztói bizalom folyamatosan emelkedik, a vásárlások egy jelentős hányadát halasztják el a vásárlók a bizonytalan európai gazdasági helyzet következtében. Arra számítunk, hogy egy természetes, lassú növekedés veszi majd kezdetét az idei év utolsó negyedévében.” – teszi hozzá Rushforth.

Az IHS Global Insight gazdasági elemző cég adatai szerint a Hyundai modellek népszerűsége enyhén növekszik az európai autópiac kulcsfontosságú szegmenseiben. 2013 áprilisáig az új i20 részesedése a kisautók között 2,2-ről 2,7 százalékra, míg az új i30 részaránya a kompaktok között 4,5 százalékról 4,8 százalékra növekedett. Egy kategóriával feljebb a Hyundai még jobban teljesített, hiszen az i40 modell piaci hányada a tavalyi 4,0 százalékról 6,2 százalékra ugrott.  

Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei