Kínában bővítene a Hyundai



A Hyundai Motor vizsgálja annak lehetőségét, hogy egy negyedik összeszerelő üzemet építsen fel Kínában azért, hogy ezzel még jobban ki tudja elégíteni a növekvő keresletet.

A Hyundai már három gyártóbázissal rendelkezik Kínában, amelyből a legújabbat tavaly adták át, ám egy magas rangú Hyundai képviselő szerint szóba került egy negyedik üzem felépítése is. A már működő három autógyárban, valamint a Hyundai csoporthoz tartozó Kia Motors kínai létesítményeiben jövőre a termelés elérheti az 1,8 milliós darabszámot is.

Ennek ellenére Yung-hsing Hsueh, a Hyundai Motor alelnöke szerint a csoport 2015-re mégis készlethiánnyal nézhet szembe az egyre növekvő kínai autópiacon. „Azt fontolgatjuk, hogy építünk egy negyedik gyárat Kínában, amelynek éves kapacitása 300 ezer darab lenne.” – mondta Hsueh.

A Hyundai kínai ügyeiért felelős vezető azt is elárulta, hogy Kína belső részén, vagy az ország nyugati részében építhetik fel ezt az üzemet, ám rögtön azt is hozzátette, nincs egyelőre kitűzött határidő az építkezésre.   


A Beijing Automotive és a Hyundai Motor kínai közös vállalata, a Beijing Hyundai Motor egyelőre a három meglévő üzem kapacitásának bővítésével igyekszik kielégíteni a keresletet, amelyek azonban jövő évre elérik kapacitásuk maximumát. Ebben az időszakban a Hyundai éves kínai termelése eléri az 1,05 millió darabot.

A Kia kínai vállalata, a Dongfeng Yueda Kia Motor két gyárában a kapacitás 440 ezer autó, ám ez jövőre bővül, hiszen átadják a harmadik összeszerelő üzemet is, amellyel együtt a márka kínai termelési mennyisége 2014. végén elérheti a 740 ezer darabot.

A Hyundai és Kia Dél-Koreán kívüli üzemeinek kapacitása eléri a 3,9 millió darabot, miközben a hazai üzemek kapacitása évi 3,5 millió.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei