Már tesztelik a Hyundai új kisterepjáróját


Úgy tűnik, az Opel Mokka és a Ford EcoSport dél-koreai versenytársat kap: a Hyundai is fejleszti saját kiskategóriás terepjáróját.

Már régóta lehetett arról tudni, hogy a Hyundai is elkészíti saját kisterepjáróját, amelyről most megérkeztek az első fotók. Az erősen álcázott tesztautó hovatartozását azonnal elárulják a könnyűfém keréktárcsákon felejtett Hyundai logók.


Az autó formavilága szintén könnyen beazonosítható, hiszen az autó sziluettje nagyon emlékeztet a Hyundai csoporthoz tartozó Kia Provo tanulmányéra, amelyet az idei Genfi Autószalonon mutattak be. Habár a Provo egy jóval kisebb autó volt, a Hyundai új terepjárójának tetővonala és az ablakok arányai erősen emlékeztetnek a genfi tanulmányra, de felfedezhetőek benne a Kia Soul egyes formai elemei is. 


Azonban arról, hogy a tesztautó mégsem egy Kia prototípus, a keréktárcsák márkajelzései mellett az autó széles első hűtőrácsának vízszintes krómcsíkjai árulkodnak, amely viszont egyértelműen a Hyundai formavilágába illeszkedik.     


Az új modell motorkínálatáról egyelőre még kevés az információ, de elképzelhető, hogy az új kisterepjáró már megkaphatja a Hyundai vadonatúj fejlesztésű turbómotorjait, többek között a régóta beharangozott 1,0 literes és 1,2 literes egységeket is. Az új modell várhatóan két éven belül bemutatkozik.

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei