400 lóerős Veloster készült a SEMA Show-ra



Az ARK Performance és a Cosworth által átalakított Genesis Coupe után a koreai autógyártó bejelentette, hogy a Veloster sportkocsiból is készül egy különleges változat.  

Az erősen átalakított Veloster a „Velocity” nevet viseli, amelyet a Hyundai Motor America mérnökei készítettek saját kaliforniai technológia központjukban.


„A Velocity megalkotásakor a Veloster eredeti koncepcióját teljes mértékben kiaknáztuk.” magyarázta Chris Chapman, a Hyundai formatervező stúdiójának vezetője. „A Velocityben megtalálható mindaz a formatervezői és mérnöki tudás, amelyet a csapatunk tagjai megvalósíthattak és amely jóval a szériagyártású autók felett áll.”


A Veloster 1,6 literes turbómotorját az angol Cosworth tuningcég jócskán átalakította, így az autó egy komoly szörnyeteggé válhatott. Átalakították többek között a turbófeltöltőt, a dugattyúkat, az üzemanyagellátó-rendszert, amelynek köszönhetően a jármű eredeti 201 lóerős teljesítményét 400 lóerőre emelték, forgatónyomatéka pedig 265 Nm-ről 475-re sikerült feltornászni.  

A motor erejéhez természetesen hozzáigazították a karosszéria elemeit is, így új, Bilstein lengéscsillapítókkal felszerelt felfüggesztési rendszer, 4 dugattyús Brembo fékrendszer és 19 collos, Kumho sportgumikkal felszerelt kerekek kerültek az autó alá a megnövelt teljesítmény maximális kihasználásához.


A Velocity modellt természetesen ellátták a teljesítményhez megfelelő karosszériaelemekkel, amelyek magukban foglalják a hatalmas hátsó szárnyat, a hátsó diffúzort csakúgy, mint a belső tér bukókereteit és a különleges bőr belsőt.    



Forrás: carscoop.blogspot.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei