Sportos Hyundai tanulmányok az Ausztrál Autószalonon



A nemrég megnyílt Ausztráliai Nemzetközi Autókiállításon (AIMS) a Hyundai az Accent és az i30 SR, valamint a Veloster két koncepciójával a koreai márka jövőjének sportos irányzatát igyekezett bemutatni.

A három jármű jelenleg tanulmányként funkcionál, vagyis ezen egyedi modellek népszerűsége nagymértékben befolyásolja majd, hogy végül ezek szériaváltozata megjelenik-e az ottani kínálatban.

A különleges változatok karosszériáján számtalan apró külső módosításokat végeztek, ám ezeknél sokkal fontosabb, hogy nagyobb teljesítményű és nyomatékosabb erőforrások dolgoznak bennük.    


A Hyundai közleménye szerint az i30 SR megkapta az i40-ben kapható 2,0 literes GDi motort, amelynek teljesítménye 174 lóerő, míg forgatónyomatéka 213 Nm.


Az i30 SR változat megkapta az ausztrál piacon eddig nem használt LED nappali menetfényt, ezenkívül sportos hűtőrács, nagyobb hátsó légterelő, hátsó diffúzor és 17 collos alufelni különbözteti meg az i30 Elite változattól, amelyre a sportmodell épül. Az átalakítás a belső teret sem hagyta érintetlenül, vörös szövetbetétek egészítik ki a finom bőrkárpitot.  


Az Accent SR változatát 1,6 literes GDi erőforrása 138 lóerővel és 167 Nm forgatónyomatékkal képes mozgatni, amelyhez egy hatfokozatú manuális váltómű kapcsolódik.


A sportos kisautót projektoros, LED betéttel ellátott fényszórókkal, nagyobb hátsó légterelővel és 16 collos alufelnikkel tették még különlegesebbé. A beltérben automata klíma, hátsó parkolóradar, vörös szövetbetétekkel ellátott bőrkárpt, 5 collos érintőképernyővel és kihangosítóval ellátott szórakoztatórendszer emeli a modell értékét.   


Ezek mellett természetesen vörös és ezüstös SR logók kerültek mindkét modellre.

„Az SR modellváltozatok megadják a Hyundai számára azt a lehetőséget, hogy kielégítsük azon vásárlóink érdeklődését is, akik sportosabb modellekre vágynak.” – mondta Oliver Mann, a Hyundai Motor Company Australia marketingigazgatója. „Célunk, hogy a remek élményt, a sportos vezethetőséget és a mindennapi praktikumot egyben elérhetővé tegyük.” – tette hozzá.   


Az utcai sportmodellek mellett a Hyundai bemutatta új Veloster Race Concept raliautóját is, amelynek külső díszítése nagymértékben hasonlít a Párizsban bemutatott i20 WRC modellre.


Az akár az ausztrál szériaautók bajnokságában, akár az Asia Pacific Rallyra is alkalmas Veloster Concept tanulmányt gyakorlatilag az alapoktól alakították át, talán csak a külső burkolat, valamint az 1,6 literes turbómotor blokkja maradt érintetlen. Az átalakítás kiterjedt a kettős feltöltésű turbóra, a rozsdamentes acél kipufogórendszerre, a FIA/CAMS szabályoknak megfelelő bukókeretre, a rögzített Recaro szénszálas versenyülésre, kevlár üzemanyag-szállító tömlőkre, a Sparco kormánykerékre, a szénszálas belső és külső tükrökre is.


A Veloster motorjának erejét továbbra is az első kerekein viszi a talajra egy hatfokozatú manuális váltó segítségével, ám 4 irányban állítható DMS felfüggesztés került az autó alá csakúgy, mint a 18 collos alufelniken lévő Pirelli P-Zero Trofeo versenygumik.

A fékrendszert az Alcon cég szállította, amely 355 milliméteres első és 300 milliméteres hátsó féktárcsát illesztett az autóhoz.


A raliváltozat brutális erődemonstrációja helyett a Veloster Street Concept a stílusról szól. Ennek jegyében az első lökhárító, az oldalszoknya, a hátsó diffúzor rikító narancssárgán világító betéteket kaptak.


Belül is a narancs szín uralkodik, amely ízlésesen öleli körül a bőrkárpitokat. Itt egy szélsőséges hangrendszer is helyet kapott, amelyhez egyedi hangszórók kapcsolódnak, hogy akár 8650 wattos teljesítménnyel dübörögjenek.


Beta-Max lengéscsillapítók kerültek a Street Concept alá, amellyel sokkal közelebb került a karosszéria a földhöz, de a felfüggesztést egyébként csak kissé módosították a mérnökök.

További képek:










Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei