Öt meghatározó koreai autó



A New Zealand Herald nemrég összeállította a koreai autóipar felemelkedését leginkább meghatározó öt modelt, amelyben nem meglepő a Hyundai túlsúlya.

Vajon mikor volt a koreai autóipar áttörése, vagyis amikor már tényleg versenyképes modellekkel rukkoltak elő a távol-keleti ország gyártói? A kérdés nem ilyen egyszerű, hiszen az áttörés nem pillanatnyi volt, hanem sokkal inkább egy állandó fejlődés eredménye, amelyben nem csupán egyetlen gyártó vett részt. Voltak csúcspontok és mélypontok egyaránt és visszatekintve mindenkinek más modell volt igazán meghatározó.

Hyundai Pony (1975-1988)

Amíg a koreai minőség és dinamizmus az utóbbi 20 évben bontakozott ki igazán, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az első generációs Pony modellt.


Lehetséges, hogy magát a terméket a Mitsubishi és a Ford alkatrészeinek összegyúrásával dolgozták ki, ám kétségtelenül ez volt a koreaiak első próbálkozása egy exportra is alkalmas, sorozatgyártású tömegmodellre. Az ötajtós kialakítás az olasz Italdesign munkáját dícséri, míg a jármű technikájának nagy részét a British Leyland volt szakemberei végezték.

Új-Zéland az elsők között kapott ezekből a járművekből, amelynek egy rikító sárga példánya még ma is a Hyundai New Zealand központjánál áll.

Ssangyong Musso (1993-2005)

Még a Mercedes-Benz ML és a BMW X5 előtt megszületett a Ssangyong Musso. Igaz, elég borzasztóan nézett ki és létravázas alváz kialakítása volt, ám mégis a szabadidő-autók szellemének egyik korai úttörőjének számított.


Ez nyílván az 5 százalékos Mercedes-Benz tulajdon hatása volt, amely lehetővé tette a dél-koreaiaknak ismerős erőforrások alkalmazását. A háromágú csillag 3,2-es, soros hathengeresével a Musso egy rövid ideig a leggyorsabb off-road autó volt a kategóriában.  Ellenben a dízel a Musso nevéhez (koreai nyelven rinocérosz) nevetségesen lassú volt.

Hyundai Coupe/Tiburon (1996-2001)

Minden bizonnyal a Hyundai Coupe volt az első olyan koreai autó, amely nemzetközi elismerést aratott. Még a közismerten kényes ízlésű európaiak is imádták.


Különleges kialakítású karosszériájával és remek vezethetőségével élmény volt közlekedni, bár nem volt igazán kulturált: a futómű idegesen pattogott, bár gázzal is lehetett vele kanyarodni, akár egy régi vágású sportkocsival. Ez különösen azért lenyűgöző, mert az autó az akkori Elantrára épült.

A Hyundai azonban nagyot hibázott az 1999-es borzalmas modellfrissítéssel, amelyet 2002-ben az új generáció Ferrari 456-ra emlékeztető vonalaival feledtetett.  

Hyundai i30 (2007-11)

Szerény külsejű kisautójával az i30 rengeteget javított a Hyundai megítélésén remek kidolgozásával és jó vezethetőségével.


A Hyundai új németországi központjában került kifejlesztésre az i30, ahol a Volkswagen Golf és a Ford Focus szelleme lebegett a tervezők előtt. Az európai kritikusok szerint a tervezők helytálltak, az i30 pedig sikert aratott.

Az új i30 modellt idén vezették be, amely még kifinomultabb, még korszerűbb autó, ám nem képviseli ugyanazt a minőségi ugrást, amit elődje.  

Kia Soul (2008-)

Furcsa formájú fémlemezekbe öltöztetett hagyományos autó, ám mégis mutatja, hogy a Kia mire képes a Hyundai anyavállalat eszköztárának felhasználásával, amelynek segítségével egy egészen különleges jármű készült. 


Ez a fajta autógyártói megnyilvánulás érettséget, kifinomultságot tükröz. Egy koreai autó, amely nem is ott született: a Kia kaliforniai formatervező stúdiójában.

Forrás: nzherald.co.nz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei