Vizsgálják a Veloster tetőablakát



Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) a Hyundai Veloster napfénytetői miatt vizsgálatot rendelt el, miután az a jelentések szerint menet közben több esetben is szétrobbant.  

Az NHTSA hivatalához összesen 15 panaszbejelentés érkezett az utóbbi időszakban, amelyek szerint a Veloster vezetői menet közben egy hatalmas robbanást hallottak, amelyet követően az utastér pillanatok alatt tele lett a tetőablak törmelékeivel. Minden esetben vadonatúj autókról volt szó, amelyek kevesebb, mint 3 ezer mérföldet futottak. Két esetben az autó napfényteteje parkolóban robbant be, míg más esetben több méterre repült az üvegtörmelék az álló autótól.   

Jim Trainor, a Hyundai szóvivője elmondta, hogy tudnak a problémáról és az NHTSA szakembereivel közösen dolgoznak a hiba feltárásán.


„A vizsgálat egyelőre még nagyon korai szakaszban tart, a Hyundai egyelőre kivizsgál minden egyes esetet.” – mondja Trainor. „Mint mindig, most is szorosan együttműködünk az NHTSA mérnökeivel.”

Egy hölgy éppen az első olajcseréről tartott hazafelé, amikor az eset megtörtént: „A semmiből egyszer csak egy hatalmas durranást hallottam, akár egy pisztolylövés, aztán valami a kocsiba esett.” – írta a jelentésben. „Belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy üvegtörmelék repül mindenfelé… tele volt vele a hajam, a pólóm és a nadrágom is.”

Forrás: aol.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei