PÁRIZS 2012: A Hyundai visszatér a WRC-be



A Hyundai a Párizsi Autószalonon bejelentette, hogy visszatér a FIA rali világbajnokságába (közismert nevén WRC), amelynek bizonyítékaként egy versenyzésre felkészített új i20 változatot is bemutattak.

A WRC a világ egyik legkeményebb motorsport sorozata, ahol a nehéz természeti és időjárási feltételekre felkészített járművek az elemek mellett egymással is megküzdenek.


Miután a Hyundai 2003-ban visszavonult a motorsportból, jelenleg a márka hosszú távú célja egy európai központú saját WRC csapat felállítása és egy erős raliautó kifejlesztése volt, amelynek végeredményeként az i20 WRC változata most végre Párizsban bemutatkozhatott.


„A WRC versenysorozatot a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő küzdelmeként tartják számon. A verseny látványos, izgalmas és lendületes elemeivel tökéletes megtestesítője a Hyundai márkának.” – mondta Mark Hall, a Hyundai Motor Europe Marketing igazgatója.


„A WRC azonban technológiailag változatos kihívást is jelent egy autógyártó számára. A versenysorozatban való részvételünk a Hyundai mérnöki tökéletességének és tartósságának demonstrálására is szolgál, amely a sorozatgyártású autók jövőbeli fejlesztésében is segíthet bennünket.” – tette hozzá Hall.


A Hyundai versenytörténelme 1998-ra nyúlik vissza, amikor a WRC F2-es sorozatában vett részt két szezonon keresztül. 2000-től már a WRC legmagasabb kategóriájában küzdött a márka egy háromajtós Accent WRC változatával.

Négy évnyi versengés után, a 2003-as szezon végén a Hyundai visszavonult a versenysorozatból, ám már akkor bejelentették, hogy hosszú távú céljuk egy saját, európai WRC csapattal visszatérni.  


Habár a sajtóközlemény nem tartalmazta a most bemutatott i20 WRC pontos technikai paramétereit, a pletykák szerint a raliautót egy 1,6 literes, turbófeltöltéses benzinmotor mozgatja, amelynek teljesítménye akár 300 lóerő felett is lehet. A motorhoz szekvenciális váltó, valamint természetesen négykerék-meghajtás is csatlakozik.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Forrás: cisionwire.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei