Fejlesztőközpont is épülhet Törökországban


A dél-koreai Hyundai helyi illetékese bejelentette, hogy a Törökországban működő gyártóüzem fejlesztése mellé fejlesztőközpontot is terveznek.

A Ford Motor mellett a dél-koreai Hyundai vállalat is egyre nagyobb mértékben támaszkodik Törökországra, gyártóüzem és fejlesztési központ létesítése tekintetében legalábbis.


A Hyundai már régóta tart fent gyártóüzemet Törökországban, ahol többek között az Európába szánt Hyundai i20 modellt gyártják jelenleg, ám a hamarosan elkészülő bővítésnek köszönhetően az új generációs i10 modellt is ebből az üzemből szállítják ki 2013. második felétől.

A Hyundai Assan leányvállalat vezetője, Umit Karaaslan nemrég azt is elismerte, hogy a gyártóüzem mellett motorgyár és fejlesztőközpont is létesülhet az országban.

A Törökország és Dél-Korea között tavaly júniusban életbe lépett szabadkereskedelmi egyezmény, valamint Törökország beruházás-fejlesztési intézkedéseinek köszönhetően a Hyundai valóban kiterjeszti beruházásait az országban. „Egy esetleges fejlesztőközpont és motorgyár előzetes tanulmányozása már folyamatban van. A Hyundai évi 200 ezer darabos kapacitású üzemmé bővíti a gyárat, valamint 2013-ban bevezeti az új i10 modellt is.” – mondta Karaaslan hozzátéve, hogy a Hyundai és négy koreai beszállítója 1,1 milliárd dollár értékben fejlesztik az üzemet.  


A Hyundai Törökország nyugati, Koaceli tartományában található létesítménye tartja a „legjobb minőségű termelőüzem” címet a világ összes Hyundai gyártóüzemei között. Amennyiben a tervek megvalósulnak, a Hyundai lehet a Ford és Fiat után a harmadik világmárka, amely fejlesztőközpontot hoz létre Törökországban.

A Hyundai a tervezett török fejlesztőközponton kívül már több ilyen jellegű létesítménnyel rendelkezik a világ minden táján, így Dél-Korea mellett Amerikában, Nyugat-Európában, Indiában is.  

Forrás: balkans.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei