Csúcsponton az amerikai készletek



A Hyundai bejelentette, hogy amerikai kereskedőinek készlete ismét feltöltésre került, főképp az alabamai üzem szeptember elején bevezetett harmadik műszakjának köszönhetően.   

„Mostanra minden helyreállt. Éves szinten jelenleg a legnagyobb a készletállományunk.” – mondta John Krafcik, a Hyundai Motor America vezetője a vállalat gyermekrák ellen életre hívott alapítványának egyik rendezvényén.    


A koreai autógyártó jelenleg 819 amerikai kereskedőjénél több mint 20 napos készlettel rendelkezik, amely a legnagyobbnak számít a vezető autómárkák között.

Ez különösen annak fényében pozitív, hogy augusztusban jelentős kiesést volt kénytelen elszenvedni a helyi hálózat a koreai gyárban dolgozók sztrájkja miatt. Krafcik arra számít, hogy még az év vége előtt be tudják hozni ezt az elmaradást. Ezt alátámasztják a szeptemberi eladási adatok is, amelyre utalva Krafcik elmondta: „Ismét az iparágnál gyorsabban növekszünk.”


A Hyundai az elmúlt 10 év folyamatos növekedésének köszönhetően 2011. során 5,1 százalékos piaci részesedést szerzett az amerikai piacon, ám az még kérdéses, hogy idén is megtartja-e ezt a lendületét. „Hatalmas erőfeszítésünkbe kerül tartani magunkat a kitűzött célhoz – de lehetséges.” – mondja Krafcik.

A kereslet mindenesetre megvan a piac megtartásához, ám Krafcik szerint a Hyundai – különösen néhány slágerterméke esetében – az utóbbi időkben komoly készlethiánnyal küszködött. Ennek enyhítse érdekében a márka csökkentette flottás értékesítéseit abban a reményben hogy ezzel a mennyiséggel is inkább a magánvásárlókat tudja kiszolgálni a céges és kölcsönzői értékesítés helyett.  


Krafcik ismét hangsúlyozta, hogy a Hyundai nem tervez további gyártóüzemet létesíteni az Egyesült Államokban, ám egyúttal keresi az autógyártó teljes értékesítésének 60 százalékát kitevő amerikai termelés növelésének lehetőségeit.

Krafcik a Ford új Fusion (Mondeo) modellje kapcsán megemlítette: „Az egy gyönyörű autó.” Ám hozzátette, a Hyundai Sonata idősebb kora ellenére továbbra is tartja pozícióját a középkategóriában. „Még ma is ez a modell a kategória legkeresettebb modellje. Hamarabb elkapkodják, mint a szegmens eddig megjelent új belépőit. Így üdvözöljük az új vetélytársat is.” – mondta Krafcik.


Krafcik az Elantra esetleges légzsákproblémája kapcsán elmondta, hogy az eset óta rengeteg autót vizsgáltak át, ám nem találtak tervezési, gyártási hibára utaló problémát, így minden bizonnyal egy egyedi esetről lehet szó.  

Krafcik Washingtonban mondta mindezt, a vállalat „Hope on Wheels” kampányának rendezvényén. A vállalat összesen 10,25 millió dollárt – 250 ezer dollárt 41 kórháznak - adományoz a gyermekrák elleni küzdelem fejlesztése érdekében.

Forrás: detroitnews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei