Sivatagi tesztelésen a Santa Fe „Grand”



Habár már áprilisban lerántották a leplet a Santa Fe hosszított változatáról is, úgy tűnik, a sorozatgyártás decemberi beindulása előtt van még mit tenniük a mérnököknek.

Nemrég ugyanis ismét sikerült kémfelvételeket készíteni a Santa Fe hosszabb tengelytávval rendelkező, hétszemélyes modelljéről, amint éppen a Mojave sivatagban tesztelik a Hyundai mérnökei.


Az autót szinte alig álcázták, hiszen az gyakorlatilag csupán a C oszloptól takarja el a jármű hátsó kialakítását, így az autó nagy része látható, már az első pillantásra azonosítható a Santa Fe.  


Az új változat ára még nem ismert, ám annyi bizonyos, hogy a nagyobbik Santa Fe modellt egy 3,3 literes V6-os erőforrás mozgatja majd, amelynek teljesítménye 290 lóerő, nyomatéka pedig 340 Nm. Hatfokozatú automata váltójával ez az erőforrás a Hyundai szerint városban 12,4 litert, míg országúton 9,1 litert fogyaszt 100 kilométerenként.


Amikor a fotósok rákérdeztek az álcázásra, a tesztelők így reagáltak: „Azt mondták, rakjuk fel.” Lehetséges, ám elég valószínűtlen, hogy a Hyundai ilyen közel a sorozatgyártáshoz átalakítaná a Santa Fe hátsó részét. Sokkal ésszerűbb, hogy inkább marketingcélok miatt került fel a burkolás az autóra.


Az új Santa Fe változat januártól kerül értékesítésre az Egyesült Államokban, ám a korábban Európában lefotózott példány miatt biztosak lehetünk benne, hogy jövőre az öreg kontinensen is megjelenik az új kivitel.

Forrás: motortrend.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei