Csendben jött, halkan megy - Hyundai i40 teszt


A kombinak csaptak hírverést, pedig lépcsőshátú karosszériával is kapható a Hyundai i40, amely a kisebb teljesítményű dízelmotorral az egyik legjobb utazóautó a piacon.

Kombiként mutatta be az i40-et a Hyundai, mert Európa-szerte már az a karosszériaforma a legnépszerűbb, de nálunk még mindig kedveltebb a lépcsőshátú, ezért számunkra a később és csendben érkező négyajtós legalább olyan érdekes. 



Az i40 ráadásul az egyik első olyan Hyundai, amely már nem csak árával hódíthat, hanem például a formájával és szolgáltatásaival is. A design kétségkívül nagyszerűen sikerült, a nyújtott autónak jól állnak az ívelt vonalak, a kacskaringós formájú – egyébként alapáron adott – nappali menetfény pedig mindenki figyelmét felkelti.






Ránézésre meg nem mondanánk, hogy az i40 tíz centivel rövidebb és öttel keskenyebb, mint a Mondeo, de még beülve sem hinnénk el, ha valaki ezt állítja. A térkínálat ugyanis a kategória legjobbjaival is állja az összehasonlítást, nem csak elöl, hanem a – szintén fűthető – hátsó üléseken is óriási hely marad a térdeknek, és a lejtős tető ellenére még a magas utasok feje is elfér. 


A középkategóriás Hyundait a kényelme is igazi hosszú távú utazóautóvá teszi. Az elöl MacPherson, hátul multilink futóművet egyértelműen komfortra hangolták, és ennek az útfekvés sem látta kárát: az útegyenetlenségekről szinte tudomást sem veszünk, miközben rendkívül stabilan fut az autó.


Motorja is hozzájárul a komfortérzet megteremtéséhez: az 1,7 literes dízel csak indításkor hallatja a hangját, egyébként csendesebb a legtöbb riválisnál. Nem is kell pörgetnünk sokat, a maximum nyomaték ugyanis példátlanul korán, 1250-es fordulattól jelentkezik, és a következő fokozat kapcsolásáig, 2750-ig elérhető. 


Ez egyben azt is jelenti, hogy még a 116 lóerős i40 is kellően rugalmas, miközben országúton 4,5, városban 5,5 literes fogyasztást érhetünk el vele, utóbbit a feláras stop-start rendszerrel tovább csökkenthetjük. Csak az Avensis olcsóbb nála, ezért a kilométer-korlát nélküli garanciával igazán jó vételnek számít a dízel i40.

Forrás: Autó és Stílus magazin

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei