A koreai Eximbank kisegíti az orosz Hyundai gyár beszállítóit


Az koreai export-import bank bejelentette, hogy a Hyundai Motor szentpétervári üzemének pénzügyi nehézségekbe került beszállítóival tárgyal.

A koreai Eximbank már tárgyalt a Hyundai Motor helyi szervezetével, valamint az orosz szerelőszalaghoz beszállító alvállalkozókkal.

„A nagy- és kisvállalatok közötti együttműködés nagyon fontos a külföldi termelőhelyek sikerességéhez.” – mondta Yong-kwan Kim, az Eximbank vezetője. „Az Eximbank támogatja az együttműködést és erőfeszítéseit nem kímélve segíteni fogja a kis- és közepes vállalatokat annak érdekében, hogy felnőhessenek a világpiac követelményeihez.” – tette hozzá.

A támogatási program részeként tavaly decemberben az Eximbank alacsony kamatozású hiteleket folyósított több, mint 888 millió dollár értékben. Az állami kézben lévő bank idén júniusban pedig megállapodást írt alá a Hyundai Motorral a beszállítók megsegítésére.

Körülbelül 230 partnercéggel működik együtt a Hyundai Motor az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, illetve Oroszországban, melyek az Eximbank kedvező kölcsöneivel több millió dollárt takaríthatnak meg.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei