Fotókon a Kínára szabott Sonata változat



Néhány hete kaptak szárnyra azok a hírek, amelyek szerint a Hyundai a Sonata modellnél megfizethetőbb árú autót készít Kína számára.

Az eddig a belső körökben csak „Sonata Lite” néven emlegetett modell a nemrég bemutatott Elantra Langdong és a Sonata modell közötti rést töltené be, amely 2014-től készülne a Hyundai kínai vegyesvállalatánál, akárcsak az Elantra és a Sonata.    


Az Elantra Langdong ára 105800 és 149800 jüan, míg a Sonata 166900 és 249900 jüan között vásárolható meg Kínában, így árban mindenképpen lenne helye egy köztes modellnek. A kínai szaksajtó szerint az új modell ára valahol 130 és 160 ezer jüan közé várható.


Amíg az Elantra Langdong 1,6 és 1,8 literes, a Sonata 2,0 és 2,4 literes motorokkal készül a kínai piacra, addig az új modell motorkínálata várhatóan 1,8-as és 2,0 literes motorokból áll majd, de nem elképzelhetetlen a konszern 1,6 literes turbómotorjának beépítése sem.


Sajnos az első fotók nem sokat árulnak el az új modell formavilágáról. Annyi azonban mindenképpen megállapítható, hogy a formaterv eltér a jelenlegi Sonata modellétől. Erre utal a hátsó lámpák alakja, illetve a C-oszlopon megjelent kisablak is. Megmarad azonban a mostani Sonata jellegzetes, vízszintes osztású hűtőmaszkja, ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy a kínai hagyományoknak megfelelő hosszabb tengelytáv is a modell rész lesz.   

Forrás: carnewschina.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei