Portico, az elfelejtett prototípus



Gyakran előfordul egy autóipari vállalat életében, hogy a fejlesztőmérnökök egy jármű kidolgozása során ráébrednek a koncepció életképtelenségére és törlik a projektet. A Hyundai Portico modelljével is ez történt, ráadásul a bemutatás előtt nem sokkal.

Habár mostanában a Hyundai hatalmas lendülettel terjeszkedik és úgy tűnik, minden lépése tökéletes húzás, ám nem mindig volt ez így. Erre tökéletes példa a Portico, amely majdnem eljutott a tömeggyártásig.


A Hyundai 2005. februárjában, a Chicago-i Autószalon alkalmával mutatta be a Portico tanulmányát, amely ötvözte az egyterűek variálható belső kiképzését egy szabadidő-autó képességeivel. A Portico tanulmány mozgatásáról egy 24 szelepes V6 motor mellett két elektromos erőforrás is gondoskodott, amelyek az első, illetve hátsó kereket külön-külön mozgathatták.


A Portico tanulmányból a kiöregedő Entourage helyére lépő „PO” gyári kódnéven szériagyártású változatot is terveztek, amelynek tesztpéldányai 2008-tól bukkantak fel, főképpen a célpiacnak számító Amerika útjain. A modell sorozatgyártású változata természetesen sokkal kevésbé látványos formai elemeket tartalmazott, mint a koncepció, ám a takarólemezek alatt az egyik tesztpéldányon azért észrevehető, hogy az autó vonásai még a korábbi stílusirányzat elemeit tükrözték.


A modell vonalaiban sehol nem fedezhető fel a mostani folyékony szobrászat egyetlen eleme sem, a jármű frontkialakítása ezeken a felvételeken ugyanis szinte azonosnak látszik a korábbi Elantra sorozat első kiképzésével. A padlólemez azonban nem az Elantrától, hanem az eggyel nagyobb akkori Sonata modellből származott, amelyet viszont nyugdíjazott a 2009-ben bemutatott jelenlegi modell.


A Santa Fe fölé, illetve a Veracruz alá, a Mercedes-Benz R-osztályának ellenfelet állító tervezett modell motorkínálata Amerikában a 2,4 literes, négyhengeressel indult volna, a drágább kivitelek pedig 3,3-as, illetve 3,8 literes V6 motorokkal kerültek volna gyártásba, de tervezték a modell európai forgalmazását is, ahol a pletykák szerint 2,5 literes turbódízel erőforrást is szereltek volna a modellbe.


Belül háromsoros üléselrendezésnek köszönhetően akár hét ember szállítására is alkalmas lett volna az autó, amelynek hátsó üléseire hagyományos felfüggesztésű (tehát nem tolóajtókon keresztül) ajtókon juthattak volna be az utasok.


Az autó fejlesztése gyakorlatilag már a vége felé járt, a bemutatást néhány forrás már 2009-re jósolta, ám az ebben az évben megjelent Sonata, valamint a következő év Elantra sikere minden bizonnyal gondolkodóba ejtette a gyár szakembereit. Különösen azért, mert az ebben az időszakban kicsúcsosodó pénzügyi válsághelyzet nem tette lehetővé elhibázott döntések meghozatalát. Az emberek olcsón fenntartható, gazdaságos, ám ezen felül tetszetős kialakítású modellek után kezdtek vágyakozni, amelynek a Portico hirtelen nem felelt meg.  


Tekintettel arra, hogy a jelenlegi információk szerint a Hyundai tervei között nem szerepel egy ilyen jellegű jármű, feltételezhető, hogy a vállalat felső vezetése törölte a programból (de legalábbis félretette) az előrehaladott állapotban lévő Portico modellt. Helyette inkább az Egyesült Államok legdinamikusabban fejlődő szabadidő-autó piacán bevezették az új Santa Fe modellt, amelynek nagyobb változata helyettesítheti a Veracruzt is, motorkínálatuk pedig sokkal gazdaságosabb üzemet biztosít a tulajdonosok számára.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei