Brazil adókedvezmény a Hyundainak



A Hyundai immár jogosulttá vált Brazíliában az ipari termékek adókedvezményére (IPI), mivel brazil gyártóként a helyben összeszerelt autóiba kerülő alkatrészek több, mint 65 százaléka helyi beszállítóktól származik.

Erről a brazil Ipari, Külkereskedelmi és Fejlesztési Minisztérium adott ki nemrég egy közleményt, amely éppen tavaly emelte meg a helyben gyártott alkatrészek arányát 30 százalékkal. Ennek alapján a Hyundai vállalatnak immár nem kell olyan nagy mértékű ipari adót fizetnie, mint korábban, hiszen a brazil Pracicaba városában található összeszerelő üzeme már megkezdte a HB20 modell sorozatgyártását.

A Hyundai már korábban bejelentette, hogy az új HB20 modell ára Brazíliában 31.995,- brazil reál, amelyet azonban – a Hyundai illetékesei szerint – már az új adókedvezmény mértékével kalkulálva állapították meg.   

Továbbra is saját üzemében, licensz alapján gyártja azonban a helyi CAOA csoport a Hyundai Tucson szabadidő-autót, amelyet szintén érint az ez év májusában bejelentett ipari adókedvezmény. A Tucson méretosztályában ez az adókedvezmény mértéke eléri a 30 százalékot.

Forrás: seminovos.org

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei