Ismét elszabadult egy Sonata



Újra beszédtéma Dél-Koreában a Hyundai Sonata hirtelen gyorsítási problémája, miután nemrég ismételten történt egy olyan eset, amelyben tízen sérültek meg.

A legújabb ilyen eset Szöul Seocho kerületében történt, amelyben egy olyan Hyundai Sonata YF taxi volt az áldozat, amelyet alig két héttel korábban vettek át.  

Az esetet sikerült lefilmezni, a Sonata mögött álló Mercedes-Benz kamerájának felvételéből pedig az derül ki, hogy a Sonata először lassan előregurul, majd hirtelen begyorsulva nekiütközik az előtte álló autónak.  

Ám ezzel nincs vége, a Sonata füstölni kezd, amely származhat a motorból, de akár a kerekektől is (vagy mindkettő), majd hirtelen hátramenetbe kapcsol az autó és eltalálja a fedélzeti kamerával felszerelt Mercedest is.

A koreai média szerint vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, vajon a vezető hibázott, avagy – ahogyan a taxisofőr állítja – valami gond volt az autó gázpedáljával.

Idén májusban már történt egy hasonló eset a dél-koreai Daegu városában, ahol szintén egy Sonata YF szabadult el. Az esetet azóta is vizsgálják a kormányzati szervek.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei