A Hyundai segítségével valóra válhatnak a rákos gyerekek álmai



A 13 éves floridai C.J. George régebben katona, rendőr, vagy elnök szeretett volna lenni, álmait azonban kettétörte a 9 éves korában diagnosztizált tumor.  

„Nem számít, hány éves vagy, a rák diagnosztizálása pusztító és félelmetes.” – mondta. George új álma a rák túlélése, amelyben sokat segít egy dél-koreai vállalat – a Hyundai Motor. „Nekik köszönhetően rájöttem, nem vagyok egyedül”. 

A pusztító kór ellen három éve tartó küzdelem során Dél-Korea legnagyobb autógyártója végig mellette állt. Az óriáscég ugyanis amerikai kereskedőin keresztül egy „Hope on Wheels” elnevezésű kampányt működtet, amelynek küldetése felhívni a figyelmet a gyermekrák elleni küzdelem fontosságára, valamint anyagilag támogatni a gyógyszerek és kezelések fejlesztését. 

A Hyundai 2012. év során 12 millió dollárt adományozott eddig a kampányon keresztül, valamint azt tervezi, hogy az elkövetkezendő 14 év során összesen további mintegy 57 millió dollárt ad erre a jótékony célra.  

„Most már nehéz lesz a ráknak legyőznie.” – mondja George, aki ma már teljes életet tud élni: a barátaival sportolhat és szórakozhat. 

George a Nemzeti Gyermekrák Hónapja alkalmából, a 96 kongresszusi képviselőből álló Gyermekrák Választmány által szervezett rendezvényen beszélt tapasztalatairól.  A 2009-ben alapított Választmány tagjai elismerően beszéltek arról, hogy a Hyundai támogatásának köszönhetően érezhetően felgyorsult a gyermekrák elleni kutatás.


"Jelentős mértékben haladt előre a gyermekrák elleni küzdelem, ám még mindig nagyon sok a tennivalónk." - mondta -chris Van Hollen republikánus képviselő, a Választmány társelnöke. "Még mindig ez a gyermekek halálozásának elsőszámú oka az Egyesült Államokban és a világ más területein." - tette hozzá.

"Minden rákban küszködő gyermek megérdemli a támogatást és ellátást, amely fényes, biztató jövőt mutathat számára." - mondta Mike Kelly republikánus képviselő, aki korábban Hyundai kereskedő volt. "A rák nem ismer sem pártállást, sem országhatárokat. Mindent, amit teszünk, megosztjuk a világgal, hiszen ez nemcsak egy amerikai kezdeményezés. Ez egy világméretű mozgalom, amely bárhol segíti a gyerekeket." - tette hozzá. 

A Hyundai képviselői büszkék arra, hogy a koreai vállalat nemcsak rengeteg munkalehetőséget teremt az Egyesült Államokban, hanem amerikai családok rászoruló gyermekeinek is képesek segítőkezet nyújtani. "A Hyundai célja, hogy a gyerekek soha többé ne hallják: 'Rákod van'." - mondta John Krafcik, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója. 

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei