„Nem ellenség, potenciális partner”



Egy francia hetilap szerint Franciaországnak partnerként kellene tekintenie a koreai autógyártókra ahelyett, hogy támadásokat intéznének ellenük.

A Rex Press nevű vezető francia hetilap azt tanácsolja Franciaország politikai vezetésének, hogy a Hyundai és Kia elleni különböző biztosító és azonnali behozatali szigorító intézkedések sürgetése helyett potenciális jövőbeli partnerként kezeljék a koreai gyártókat, akikkel akár kooperációra is léphetnének a jövőben.   

A Rex Press egy elemzésében rámutatott, hogy miközben Franciaország autóiparát az ország kormányzata szerint a Volkswagen, Ford, vagy Toyota helyett immár a a Hyundai és a Kia veszélyezteti, a két gyártó piaci részesedése mindössze 3 százalék. A koreai siker titka a lap szerint az attraktív formaterv mellett a bőséges választék, valamint a versenyképes árképzés is.

A hetilap szerint igaz ugyan, hogy a Hyundai eladásai 38 százalékkal emelkedtek az év első nyolc hónapjában, ám ez csupán az elmúlt négy év piacvesztésének kompenzációjaként tekinthető, amelynek eredményeképpen a piaci részesedés a 2004-es szinten van. Ezért aztán a Hyundai növekedése nem annyira felháborító, mint azt a politika állítja. A Rex Press szerint eközben a román Dacia Motor az elmúlt 8 év során a semmiből 4,4 százalékra tett szert.   

Forrás: english.donga.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei