FRISS: Első képek az új i30 kombiváltozatáról


A Hyundai a tavalyi Frankfurti Autószalonon leplezte le legújabb kompakt autója, az i30 sorozat második generációját. Akkor csupán az ötajtós változatot ismerhettük meg, ám az autógyártó most közzétette az új i30 puttonyos változatának első fotóit.

A március elején megnyitó Genfi Autószalon egyik újdonsága lesz az i30 családi változata, amely végre nevéhez méltóan nagy, 528 literes csomagteret kap, melyet természetesen az asszimetrikusan előrehajtható hátsó üléseknek köszönhetően akár 1642 literesre is bővíthetünk.


A kombi alapja természetesen megegyezik a már ismert ötajtós változattal, így annak motorpalettáját a „cw” utótaggal ellátott modellváltozat is megkapja. Így a benzines paletta 1,4 literes, 100 lóerős és 1,6 literes 135 lóerős egységekből, míg a dízelpaletta 1,4 literes, 90 lóerős, valamint 1,6 literes 110, illetve 128 lóerős egységekből áll majd.

Az új i30 ötajtós változatának hazai bemutatója február 29-én lesz, melynek keretein belül nyilvánosságra hozzák az itthoni árakat, illetve felszereltségeket.

Forrás: auto55.be

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei