Megduplázódhat a Hyundai német flottaeladása


2011. során a Hyundai Motor Deutchland jelentősen növelte pozícióját a kemény német flottapiacon. A kereskedelmi regisztrációs flottaautók száma 7392 darabra emelkedett. Ez az egy évvel korábbinál 59 százalékkal magasabb szám.

 A kereskedelmi regisztrációk az autókölcsönzők, illetve autókereskedők autóit takarják. A pozitív eredményhez jelentősen hozzájárulta az i30 slágermodell, az ix35 kompakt terepes, valamint az i10 kisautó.

„A 2011. szeptemberében megjelent i40cw modellel további vállalati vásárlók megnyerésére számítunk.” – mondta a HMD üzleti vásárlásokért felelős vezetője, Kai Hesselbach. Azt, hogy a Hyundai immár a minőségre és költségekre igen érzékeny flottavásárlók körében is egyre népszerűbb, Hesselbach a vásárlók részére nyújtott szolgáltatások körében látja. Az öt évre szóló kilométer-korlátozás nélküli garancia alacsony üzemeltetési és összköltséget eredményez. A jobb minőségi rangsor kialakítását pedig az Auto Bild minőségi rangsorának vezető helye alapozza meg, melynek alapján a modellek maradványértéke is emelkedhet.  

Ugyanilyen fontos azonban a Hyundai stratégiai szolgáltatásainak következetes végrehajtása, amelyet a flotta üzletág folytat. A Hyundai által 23 európai országban bevezetendő Flotta Menedzser rendszer segítségével nagyvállalati üzletágat hoznak létre és csaknem 300 Flotta Üzletág Központot (FBC) is létesítenek. Ez utóbbiak kifejezetten a flottavásárlókra szakosodott Hyundai kereskedéseket foglalják magunkban, melyből jelenleg Németországban már 42 található.

Forrás: newfleet.de

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei