A Hyundai Motor szakiskolát épít Ghana-nak


A Hyundai Motor Company bejelentette, hogy egy műszaki szakiskolát épít Ghana-ban azon társadalmi felelősségvállalási program részeként, melynek révén az elmaradottabb országok képzési rendszere felzárkózhat.

A Hyundai-KOICA Dream Center névre keresztelt iskola az első olyan létesítmény lesz, melyet a Hyundai az afrikai, dél-ázsiai régiókban és más régiókban épít. Az iskola idén szeptemberre készül el és 3 éves képzés biztosít majd közel 300 diák számára.

„A Hyundai-KOICA Dream Center lesz Afrika legjobb autóiparai műszaki iskolája.” – mondta az alapkőletételnél a Hyundai illetékese.

A programban részt vevő végzősök autóipari szerviz szolgáltató központokba kerülnek. Az iskola keretein belül mentorálási program is indul azok számára, akik saját szervizt kívánnak nyitni. A kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező végzősök részére pedig a Hyundai szervizközpontokban biztosítanak elhelyezkedési lehetőséget. A Koforidua városában épülő létesítményt a Hyundai mellett a Plan Korea karitatív szervezet, valamint az állami vezetésű Korea International Cooperation Agency építi fel.

„A Hyundai a továbbiakban is folytatja a társadalmi felelősségvállalási programját a térségben. az autóiparban példát mutatunk az erőforrásaink legjobb felhasználásával.” – mondta a Hyundai egy másik tisztviselője.

A koreai vállalat tavaly a helyi Hyundai Auto Plaza importőrén keresztül két mobil kórházbuszt adományozott Ghana Egészségügyi Minisztériumának. Ezenkívül 150 Hyundai márkajelű focilabdát adományozott a több helyi iskolának is.

Forrás:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei