Olcsóbb Sonata Hybrid

A Hyundai Motor a Sonata hibrid egy új, olcsóbb változatát mutatta be nemrég, melynek ára 30 millió won, azaz 26300 dollár.

Az új hibrid változat bevezetésének célja, hogy több középosztálybeli részére tudjon attraktívvá válni a környezetbarát modell, hiszen eddig annak ára jóval magasabb volt a hagyományos modelleknél. 

"Az új modell jelentősen olcsóbb, mint az eredeti Sonata Hybrid." - közölte a vállalat a sajtóközleményében. 

Az új változat árának csökkentésére olyan felszereltségek kihagyásával kerülhetett sor, mint a bőrbevonatú kormány.  

Tavaly a Hyundai Motor Group elnöke, Mong-koo Chung arra utasította csapatát, hogy aktívan hírdesse a vállalat vezető szerepét a korszerű technikák terén otthon és külföldön egyaránt. A tengerentúli eladások növekedése ellenére a Hyundai-nak mégsem sikerült magát elfogadtatnia az alapvető technológiai szektorban.

Amikor tavaly júniusban, júliusban a saját hibridautóit vezette a Hyundai Motor amerikai gyárának látogatásakor, Chung a hibrid technológiák aktív marketingjére szólította fel a gyár képviselőit. Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a magas szinvonalú technológiák minden egyéb szempontnál fontosabbak annak érdekében, hogy valóban versenyképes márkává váljon a Hyundai.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei