Új vezető a Hyundai Motor France élén


A Hyundai 2012. januárjától átvette a francia kereskedelmi hálózat irányítását és ezzel együtt új vezetőt is kinevezett annak élére. Ahogy az a csoportnál megszokott, Deok-Im Jeong már 25 éve a Hyundai Motornál dolgozott különböző területeken.

A Hyundai Motor Company január elsejével leváltotta az addig a márkát forgalmazó Emil Frey autókereskedelmi hálózatot és létrehozta saját francia leányvállalatát, illetve kinevezte annak új főnökét.

Az új vezető jól ismeri a francia viszonyokat, hiszen korábban a KIA Motors Corporation elnöke volt Franciaországban. Erre a posztra egyébként tavaly novemberben került új vezető.

Az új leányvállalat, a Hyundai Motor France átveszi a márka eddigi kereskedelmi és értékesítési hálózatát is. a meglévő hálózattal a vállalat célja a Hyundai fejlődésének felgyorsítása Európában. Ennek értelmében a Hyundai márka jelenlegi 2,5 százalékos piaci részesedését 5 százalékra kívánják növelni 2015-re.

Idén 60 ezer új Hyundai gépkocsi értékesítését tervezik Franciaországban, melyet az olyan új modellekre alapoznak, mint az i40, Veloster, valamint a közeljövőben érkező 3 és 5 ajtós új i30.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei