Michigan-ben épít tesztközpontot a Hyundai


A Hyundai Motor Company nemrég bejelentette, hogy az amerikai Michigan államban egy tesztközpontot épít, melynek segítségével az extrém magas illetve alacsony hőmérséklet hatásait kívánják vizsgálni és ezen adatokat az új típusok fejlesztéséhez felhasználják majd.

Az új tesztközpontot a dél-koreai autógyártó amerikai technikai központja közelében fogják felépíteni, amely a Washtenaw megye Supereior Township városában fekszik, nem messze Ann Arbor-tól.


A Hyundai közleménye szerint a létesítmény 15 millió dollárba kerül és ezzel együtt 50 új munkahelyet is teremt az elkövetkező években.

„Ez a beruházás megerősíti a Hyundai csoport amerikai járművek fejlesztésébe és amerikai munkahelyek teremtésébe vetett elkötelezettségét.” – mondta Dr. Cho, a Hyundai technikai központjának elnöke.

Az üzlet biztosítása érdekében az állam 2,5 millió dollárt fektet egy elektromos alállomás létrehozásába, mely segíti a tesztbázis energiaellátását.

A Hyundai 2005-ben hozta létre amerikai technikai központját és mostanra 170 főt foglalkoztat a létesítmény. A technikai központ fekvéséről szóló döntés Jennifer Granholm demokrata kormányzása idején született 2003-ban, amikor az állam 28 millió dolláros adókedvezményt ígért a vállalat részére, amely így az nem az Alabamában működő gyár mellé épült.

A republikánus Snyder kormányzó azonban a hatalmas adókedvezmények helyett az alacsonyabb adókulcsok biztosítását támogatja. A technikai központ fejlesztéséről úgy nyilatkozott, hogy ez is mutatja Michigan állam vezető szerepét az ipari mérnöki, fejlesztési és formatervezési területeken.

A technikai központ a Hyundai csoport észak amerikai típusainak formatervéért,  technológiájáért felelős létesítmény.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei